Kommunikáció a gyerekkel

Szemléletem szerint a felnőtt elkíséri a gyermeket azon az úton, ami a fizikai és szellemi fejlődése a felnőtté váláshoz. Ez nem kőbe vésett 18 év. A legtöbb szülő AJÁNDÉKnak tekinti a kisbabáját és ez egy nagyon pozitív élmény is Nekik már a pocakléttől fogva. Kimutatott tény, hogy nem mindegy, hogy valakit vártak vagy nem vártak. Ez is már egy kommunikáció. Fontos, értékes vagyok, akinek a születése öröm a családja életében.

A DACKORSZAK megjelenése szokta a legjobban kiverni a biztosítékot a felnőttekből. Ki ez a gyerek és kire hasonlít? – szokták kérdezni  maguktól és egymástól is (sajnos) a családtagok. Közben a gyerek teljesen egészségesen fejlődik. 1-7 éves kor között ugyanis pontosan ennek van itt az ideje. Az étel lerepül az asztalról, a terítőt jobb, ha nem használjuk, nem veszi fel az általunk kikészített ruhát és nem akar aludni.

Hogyan lehet ezen az úton vezetni a gyereket agresszió, erőszak nélkül? Hozzáteszem nem bűn kiborulni, nem bírni ezeket a jeleneteket, de felnőttként meg kell tanulnunk az indulatainkat kezelni, legalábbis az esetek többségében és nem átlépni egy bizonyos szintet, ami azt jelenti számomra, hogy tisztelem a másikat akkor is, ha haragszom rá.

Sok gyereknek azért annyira erős a dackorszaka, mert az anyában vagy a körülötte lévő felnőttek között ki nem mondott feszültség van. Fordíthatjuk úgy, hogy a gyerek üvölt a felnőttek helyett, akik elfojtják az érzéseiket. Mondjuk ki neki, hogy anya és apa nincs jól például. Úgyis érzi, hogy valami nincs rendben, csak nem tudja mi.

1. Egyrészt ÖNISMERETi kérdés, hogy tudom-e agresszió nélkül az akaratomat érvényesíteni, a dühömet kontrollálni? Ha nem, akkor gyerekkoromban én mennyire élhettem meg ezt? Megtanultam-e valaha? Ha nem akkor elsősorban szakember segítségével ezt érdemes most pótolni, mert különben nem tudja a szülő átadni ezt a képességet és jó példa sem lesz a gyereke számára. Magam is így jártam, nem lehetetlen feladat.

2. Hogyan tudom elérni, hogy mindannyian jól érezzük magunkat és a dacos kitörések után mihamarabb visszaálljon a rend és a béke a lelkekben? Ebben segíthet a humor: amikor a kisfiam nem szeretett volna fürdeni megtiltottam neki. Minden egyes este szélsebesen ugrott be a kádba. Vagy egy nagy kiabálós összeveszés után lefeküdtem a földre és mondtam nekik, hogy én most egy kinyúlt béka vagyok, aki mindjárt kidurran. Ezután mindannyian hatalmasat röhögtünk. Nekik játék az élet, mi vesszük néha túl komolyan.

3. Feltehetjük a kérdést, hogy tényleg baj, amit csinál vagy csak mi vágyunk csendre, nyugalomra, amikor pl.dobolni kezd a padlón. A sok tiltással nem tudja a fejlődést megélni és agresszív lesz.

4. Egyszerűsítsük az életet, kevesebb ruha, kevesebb játék, kevesebb program. Kommunikáljunk rendezett környezetet, rendezett napirendet. Készítsük fel előre a betervezett programokra, látogatókra és arra is, hogy mit várunk el tőle vagy hogyan jelezheti, ha neki már nem komfortos a helyzet.Visszaélni a kiszolgáltatottságával azt mutatja neki hogy nem fontos. A tudjon várni és a ne egyen, amikor éhes között van egy számomra elég markáns különbség.

5. Ha fáradt, éhes, szomjas, akkor ne akarjuk csak befejezni a mondanivalónkat, csak fenntartani stb. Mi magunk sem működünk jól, ha a fiziológiai szükségleteink nincsenek kielégítve.

6. A legfontosabb: a gyerek kompetens a saját életében. Minden válasz benne van. Ha időt szánunk arra, hogy igazán figyeljünk rá, akkor meg fog nyílni előttünk. Egy bábozással eljátszhatjuk például a déli alvást és megkérdezhetjük, hogy a kis plüss vajon mért nem szeretne aludni. Ilyenkor meglepetés, hogy pl. fél, hogy anya elmegy, fél, hogy éjszaka lesz mire felkel vagy egyszerűen nem szeret egyedül aludni. Erre rögtön válaszoljunk ígéretekkel, amiket betartunk és kitalálhatunk egy jelzést, módszert is, ami megnyugtatja. A legjobb, ha ezt is ő találja ki.

7. FOGADJUK EL a gyerek érzéseit és gondolatait! „Megértem, hogy szomorú vagy! Elhiszem, hogy szerettél volna még a játszótéren maradni. Itt vagyok és sírj nyugodtan.” Ettől az elfogadástól és a türelemtől pillanatok alatt meg fog nyugodni. A sírás nagyon is hasznos tevékenység: oldja a feszültséget és tisztítja a lelket. Nem kell abbahagyni, az a jó, ha kijön, aminek ki kell. Ettől még nem kell megváltoztatni a döntésünket, de azért mindig gondoljuk át, mi a fontosabb: hogy 8-kor az ágyban legyen vagy hogy megélje a homok adta élményt és gyerek legyen, amíg lehet.

A kisfiú éppannyira sírhat, mint egy kislány. Szeretnénk, hogy együttérző férj és gondoskodó apa váljon belőle? A férfias erő nem zárja ki a gyengéd érzelmeket.

A gyermekünk kísérői vagyunk az úton. Ugráljunk vele a trambulinban, homokozzunk, fogócskázzunk, énekeljünk és lazítsunk. Lehetőségünk van újból gyereknek lenni. Éppen annyit tanulhatunk tőlük, ha nem többet, mint ők tőlünk. Ha pedig kijátszottuk velük magunkat, jöhet a komoly beszélgetés az élet dolgairól és a saját felnőtt programok. Lehet, hogy ez nem a mi műfajunk. Az sem baj! Találjuk meg, hogy mi miben vagyunk a legjobbak. A gyerekeknek 2 dolog a legfontosabb: úgy szeressék őket, ahogy vannak és harmónikus családban nőjenek fel. Az összes többi kevésbé fontos!

Az első hónapok szoros együttléte után fokozottan visszatérhetünk a felnőtt társasági életben, mert a példamutatással kommunikáljuk a legtöbbet a gyerekünknek: számít, hogy mit akarok, számít, hogy mire vágyom, élvezem az életem, tanulok másoktól, értékes és fontos vagyok. Az elengedés, az együttérzés, a kommunikáció és a konfliktusok megoldása is mind tanult képesség.

A gyerekeknek nagy magabiztosságot ad, ha tudják mi a múltjuk, honnan származnak. Kádár Annamária könyvei is megerősítettek abban, hogy a családi történetek fontos alapokat adnak nekünk. Ez viszont csak akkor igaz, ha azok őszinték és nincsenek kimaxolva. A rossz dolgokból mind mi, mind a gyerekek tanulhatnak. Ne óvjuk meg őket a valóságtól, mert akkor felnőttként nagy meglepetések fogják érni őket.

Édesanyaként kiállni magunkért azt mutatja a gyerekünknek, hogy ezt később ő is megtegye.

Kommunikáljunk ÖNAZONOS NEVELÉSt. A gyerekeknek a saját szülei a legfontosabbak, de ne kergessünk hiú ábrándokat és tegyünk ezzel hatalmas súlyokat a vállunkra: nem tudjuk hibák nélkül csinálni, mert olyan nincs és nem csak mi neveljük őket, hanem az első hónapok után a nagyszülők, majd az intézmények dolgozói és a barátok szülei, ahova elmegy…

Az nagyon fontos, hogy azok legyünk, akikhez fordulhat, ha baj van, akik akkor is szeretik, ha hibát követ el és akik meghallgatják, hogy a saját megoldásait megtalálja.

Nem kell tökéletesen, csak őszintén! Abból nagy baj nem lehet.

Legyél jelen velem!

Dayfly Kriszti