Különböző szakértői vélemények jelennek meg ebben a témában, hogy a gyerek előtt lehet, szabad-e veszekedni. Van olyan elmélet is, hogy kicsi korban semennyit se, mert ő még nem érti a tartalmat és nagyon rossz hatással van rá a feszültség, nagyobb gyerek előtt kulturáltan már előrevivő is, mert tanul a szüleitől konfliktuskezelést. Sokszor ez nem ilyen egyszerű a szülők elmondása és a saját tapasztalatom alapján sem. Főleg, ha olyanok vagyunk, akiknek heves indulatai vannak.
Egy biztos, egy kiabálással teli, feszültségben élő családban felnőni nem egészséges. A szülők vitája esetén a gyerek el van hanyagolva, össze van zavarodva és maga is olyan feszültséget él át, amire nincs szüksége. Most, hogy beindítottam a lelkiismeretfurdalást a szülőkben, (amit a legjobban utálok és ami az utolsó szándékom a munkám során, mert azt gondolom, hogy aki már ilyen cikket olvas az pont elég jó szülő és mindent megtesz, hogy a gyerekének biztonságos életet adjon) szeretnék néhány információt is feltárni, hogy segítsek. Mert tudom, hogy tudod, hogy ez így nem jó egyikőtöknek sem.
OKA VAN ANNAK, HOGY EZ TÖRTÉNIK NÁLATOK ÉS VAN MÓD EZEN VÁLTOZTATNI!
A heves indulatnak már eleve több oka lehet.
- Egyik az, hogy a saját érzelmi intelligenciánk és önismeretük nem elegendő ahhoz, hogy el tudjuk mondani, mi zajlik le bennünk, mit kérünk a másiktól vagy tisztán lássuk, hogy mi történik a párunk lelkében, a gyerekünkben, ezért összetornyosulnak úgymond az érzéseink és agresszív formában fejezzük ki magunkat.
- Olyan gyermekkori sérüléseink vannak, amelyeket nem dolgoztunk fel és már eleve magas a stressz szintünk, kicsi a tűrőképességünk, ezért önmunkára és tudatos stresszoldásra van szükségünk, hogy reálisabban tudjunk ránézni az ilyen helyzetekre.
- Oka lehet még a heves konfliktusoknak, hogy a pár elkezdett távolodni egymástól és nincs szeretetteli kapcsolat, bizalom közöttük, nem tudnak békésen beszélgetni. Inkább ellenfélként, mint társként tekintenek egymásra.
- Ami még fontos AHA élmény lehet, az a párok különböző értékrendszere, amelyet értékkonfliktusnak is hívunk.. Ez a fajta konfliktus, amelyen a legnehezebb dolgozni, ha egyáltalán lehet. Ott nincs megbeszélni való, hogy valaki rasszista valaki pedig nem. VISZONT nagyon árnyalt ez a kép is, sokszor, ha több tudás vagy fejlesztés történik a témában, akkor változnak az értékrendek is. Sőt a gyerekünk születésével is van ebben némi változás.
- Ami még hiányzik a listáról az az elsővel összefügg, hogyha az egyik fél bántalmazó. Bántalmazás, de pszichés betegség esetén sajnos borzalmasan nehéz helyzetbe kerül az egész család és itt sajnos gyakran nem történik felismerés, s az egyetlen út a kilépés a kapcsolatban, ami nagyon nehéz és ilyen jellegű szakember felkeresése a javasolt. A másik út pedig, hogy van belátás, megbánás, hajlandóság a bántalmazó, beteg fél részéről, hogy segítséget kérjen ő maga.
A szülők közötti konfliktus megoldásának az útja mindig a két félen múlik és a kapcsolatuk az alapja.
A legtöbbször tapasztalt helyzet, amivel találkoztam az, amikor apuka, az anyuka szerint, durván utasítja a gyereket valamire és anyuka, az apuka elmondása szerint, megpróbálja megmenteni a gyereküket az édesapjától és ezután óriási családi dráma következik. Apuka úgy érzi (jogosan), hogy a tekintélyét aláásta a másik szülő, anyuka pedig azt érzi (jogosan), hogy a gyerekét nem vették figyelembe, bántják és sérülni fog. Ezekben az esetekben általában mindkét fél álláspontja érthető. Az érzésekkel amúgy sem vitázunk. Apuka valószínűleg bosszús, irritált, magára maradt és tehetetlennek érzi magát, tiszteletre, támogatásra vágyik. Anyuka pedig borúlátó, ideges, ijedt, akinek biztonságra, nyugalomra van szüksége.
Mit tesznek általában a szülők, ami nem visz előre:
- egymást minősítik, támadják,
- védik a saját álláspontjukat
- kiabálnak abban a helyzetben, a gyerek előtt
Ami előrevisz:
- megnézni a saját oldalunkat és TENNI: apuka empatikusan szól a gyerekhez, megértve az ő érzéseit, igényeit, anyuka pedig a konfliktusos helyzetben nem kritizálja az apukát, megérti az igényeit és esetleg segít a gyereknek, majd később elmondja az apának, hogy mit élt át ebben a helyzetben. Mindkét fél nyitottsága szükséges a beszélgetésekhez és a közös önismereti munkához is, ha nem tudnak előre lépni ketten.
Ez így leírva egy hosszú mondat. Ide eljutni sok beszélgetést igényel a szülők között, mert valamiért másképpen látják ezeket a helyzeteket. Fontos látni, hogy az ami nekem belefér és megengedhető, a szülő társamnak esetleg nem. Nem az igazamat kell megvédenem, mert mindkettőnknek igaza van ebben a helyzetben (vagy egyikőnknek sem), hanem megtalálni azt a megoldást, amely mindkettőnknek elfogadható lesz a jövőben.
A fentebb írt háttér okok feltárása és azon való önmunka segít az egyéni „szemüvegünk” cseréjében. Például egy bántalmazott háttérből érkező szülő érzékenyebb lehet a dominánsabb, erősebb szavakra, veszélyben érezheti a gyermekét kevésbé veszélyes helyzetekben is. Vagy pont ellenkezőleg maga is viszi tovább azt a mintát, amit kapott és észre sem veszi, milyen fájdalmat okoz a gyermekének azokkal a bántó szavakkal, tettekkel, amelyeket egyetlen szerető szülőnek sem szabadna megtenni a saját gyermekével.
Igen, szinte mindig vannak okok a háttérben, hogy ezt miért nem tanultuk meg, miért tesszük vagy nem tesszük, de lássuk be, hogy felnőttként a MEGOLDÁSOK OTT VANNAK A SAJÁT KEZÜNKBEN. Ha már megfogalmazódott a szándék a fejünkben, hogy ezen változtatunk, akkor az már a szembe nézés útján az első lépés.
Szeretettel várom a párokat coaching beszéletésre, ahol ezekre a helyzetekre partner-partner viszonyban rá tudunk nézni és megkeresni azt, hogy miként lesz béke az otthonotokban. Ne aggódjatok, nem fogok ítélkezni, az utat magam is megjártam.